Legfrissebb hozzászólás
Pályázat Online
Jog Online
Cég Online
Munkaerőpiac Online
Megye hírek
Ösztöndíjátadások a Megyeházán
2009. júl. 3., péntek, 17.58.58
Mester Sándor bevezető gondolataival nyílott ma délelőtt a Bács-Kiskun Megye Közoktatásért Közalapítvány ösztöndíjátadó ünnepsége. A kuratórium elnöke elmondta, az utóbbi öt évben 15 millió forintot fordított a közalapítvány a hátrányos helyzetű, de tehetséges megyei fiatalok támogatására.

Mester Sándor átadja a támogatást

Mester Sándor átadja a támogatást
A tudás olyan dolog, ami életünk végéig el nem vehető és jövő erre építhető. Többek között ez is elhangzott ma délelőtt a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatalában, a hátrányos helyzetű, tehetséges tanulók ösztöndíjának átadó ünnepségén.

Tehetséges, díjazott fiatalok
2009-ben 60 és 130 ezer forint közötti összegekkel támogatja a Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért Közalapítvány azokat a tehetséges fiatalokat, akik a mai napon vették át az erről szóló szerződéseket. A fiatalokat Dr. Mócza György osztályvezető köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy ez a pályázat azokat a fiatalokat segíti, akiknek ez lehet a kezében a kulcs ahhoz, hogy a jövő nemzedékeként egy jobb országot építsenek fel. A díjazottak között tehetséges énekeseket, rajzolók, néptáncosokat, a megyei fogathajtó győztesét is megtalálhatjuk, akik a legkülönfélébb dolgokra pályáztak segítségért.
A pályázati pénzt csak a fejlődésüket szolgáló eszközökre vagy táborokra lehet költeniük. Mester Sándor, az alapítvány elnöke elmondta: már öt éve támogatják a hátrányos helyzetű, kiemelkedő tehetségeket. Idén a 101 beérkezett pályázatból harmincat támogatott a kuratórium.
Kobza Miklós
Szólj hozzá a fórumon!
Küldjön képeslapot ismerősének!
Bács-Kiskun megye Online

Szóljon hozzá regisztráció után!
További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz

International -
www.mconet.biz